A Szociális Szakmai Szövetség és a Magyar Szegénységellenes Hálózat

A Szociális Szakmai Szövetség és a Magyar Szegénységellenes Hálózat

állásfoglalása a

Törvényjavaslat egyes szociális tárgyú törvények módosításáról c. dokumentumhoz, továbbá néhány, a szegényeket érintõ hasonló tárgyú javaslathoz

A Szociális Szakmai Szövetség és a Magyar Szegénységellenes Hálózat elbizonytalanodva látja azt a kapkodást, amely a szociális törvénykezés körül kialakult. Értjük a költségvetésre nehezedõ nyomást. De érthetetlennek tartunk igen sok részletet és eljárást.

Nincsenek világos társadalmi célok. A tervezett változtatások, javaslatok azt mutatják, hogy a közösségi felelõsségvállalásban nem férnek el ma olyan célok, mint a szegénység csökkentése általában, a gyermekszegénység csökkentésére irányuló program elindítása társadalmilag érzékelhetõ léptékben, a gyermekek egészségének javítása, a lakásvesztés megelõzése, az állampolgári jogok és a társadalmi összetartozás erõsítése. A gyermekek esélyei szempontjából nem ígér jót, ami már látható, hogy a kormányzati felkérésre kidolgozott „Közös kincsünk, a gyermek” gyermek- és csecsemõegészségügyi programra semmi pénz nem jut a tervezett költségvetésbõl.

Nincsenek világos elvek. A szociálpolitikai és társadalmi igazságosságot szolgáló elvek közül egyetlen egy erõsödik: az anyagilag „igazán rászorulók” érdemességét is feltételül szabó szelektív segélyezés. Belépni látszik a rendszerbe a háború elõtti, rossz emlékû szegénységi bizonyítvány: ha „hatósági bizonyítvány” álnéven is, lassan a népesség negyedére-harmadára fog kiterjedni, kivált, ha az egészségügy reformnak nevezett lépései a jelenleg tervezett formában valósulnak meg. (Ezt az elvet kívánja használni például még a gázár kompenzáció is az egyszerûbb és olcsóbb csoportos célzás helyett.) Ennek társadalom-megosztó hatása nyilvánvaló - arról nem beszélve, hogy a helyi közigazgatásra nyilvánvalóan megoldhatatlan terhet ró. Az elvek tisztázatlanságát mutatja, hogy a rendszeres segély esetében a minimum családnagysághoz igazításának rugalmas elvét a tervezet egy igen alacsony merev plafon bevezetésével szinte eltünteti, azaz két ellentétes elvet épít be egy jogszabályba.

A közigazgatás zavaraira utal a szociális jogszabálydömping, a társadalmi vita ellehetetlenítése néhány napos (alig ismert) határidõkkel, a szakmai és civil szervezetek kirekesztése a jogszabály-elõkészítésbõl. A szociális törvénykezés különösen szenved attól a magyar betegségtõl, hogy egy jogszabályt még szinte be se vezettek, hatásait senki nem ismeri, de már módosítják - minden elvszerûség nélkül. A 2006 közepén bevezetett rendszeres segély esetében a kormányzat nem próbálta meg szándékait az önkormányzatokkal és érintettekkel megértetni, nem vizsgálta a következményeket. Tapasztalataink szerint ezért az önkormányzatoknál rengeteg volt a félreértés és ellenérzés, nem ritkán a segélyezetteket károsító tévedés. Az érintettek túlnyomó részéhez az elemi információk sem jutottak el. Egy még be nem érett jogszabály újabb, ad hoc módosítása káros. Többek között erõsíteni fogja az önkormányzatok elégedetlenségét a központi kormányzat teljesítményével, abbeli meggyõzõdését, hogy nem érdemes komolyan venni a betarthatatlan feltételekkel elõírt feladatokat. Ez valóban anarchiához vezethet, hiszen az önkormányzatok „jogkövetése” bizonyos értelemben önkéntes. Az érintettek helyzetét is tovább rontja, hiszen a jogszabályok túl bonyolultak és követhetetlenek ahhoz, hogy eleve gyenge jogaikat megismerjék és érvényesítsék. Hasonlóan értelmezhetetlen kapkodást jelez a frissen reformált közgyógyellátás újabb módosítása.

A szegénység mélységét a rendelkezésre álló hivatalos statisztikai adatok nem tükrözik. Errõl szociológiai kutatások, a mienkhez hasonló civil szervezetek, a gáz-és árammérõ órák hihetetlen tömegû kikapcsolása adnak jelzéseket. A szegénység enyhítésére (pl. segélyezésre) európai összehasonlításban rendkívül keveset költ az ország. Ennek ellenére a tervezett jogszabályok egy része a szegényektõl, vagy épp a legszegényebbektõl és legelesettebbektõl vesz el. A rendszeres segély limitálása a legszegényebb sokgyerekeseket károsítja. A közgyógyellátás keretének szûkítése, az egészségügyben az önrészfizetés felsõ korlátjának újonnan tervezett elhagyása a szegényeket és legbetegebbeket sújtja.

A legszegényebbek helyzetét tovább rontja, és emberi méltóságát mélyen sérti az a módosítási javaslat, amely lehetõvé teszi, hogy az eleve nagyon alacsony, egy öt tagú, 3 gyereket nevelõ család esetén pl. 53000 Ft segély 15-50 százalékát természetben lehet nyújtani, ha a családban védelembe vett gyermek él.

A munkára ösztönzésre, valamint a kikapcsolt mérõk kártyás órával helyettesítésére vannak javaslatok, ám ezek erõtlenek, forráshiányosak, nem jelentenek garanciát vagy prevenciót. Úgy gondoljuk, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak elõ kellene írnia a közüzemi energiaszolgáltatásról szóló jogszabályokban, hogy a szolgáltatók kikapcsolás esetén kötelesek legyenek kártyás mérõórát felszerelni.

A fenti problémák miatt javasoljuk, hogy a szociális törvény tervezett módosításai közül csak azokra kerüljön sor, amelyek a közigazgatás átalakítása következtében halaszthatatlanná váltak. Ezen túl azonban mind a pénzbeli ellátások, mind pedig a szolgáltatások kérdésében a törvény módosításának elhalasztására, kiterjedt szakmai egyeztetések, elõzetes elemzések végrehajtására van szükség.

Budapest, 2006. november 9.

a Szociális Szakmai Szövetség Elnöksége

és

a Magyar Szegénységellenes Hálózat Koordinációs Testülete

Melléklet a rendszeres segélyösszeg változásáról.

Milyen változást jelent a rendszeres segély átalakítása? 2006-os adatok alapján végzett számítás.

A segély gyerekszám szerinti differenciálásának tehát a 2 gyerekesek, majd az 5 és többgyerekesek a vesztesei. A trend logikátlan, elv nincs mögötte. Ez a veszteség - nagyon szegényekrõl van szó - náluk számít. A költségvetési megtakarítás jelentéktelen. A változást valószínûleg nem a megtakarítási kényszer okozta.

A problémát jelentõsen csökkentené a Gyermekszegénység elleni Program azon javaslata, hogy a 3-és többgyerekesek univerzális családi pótlékát az átlagosnál nagyobb mértékben kell emelni.

A tervezett módosítás korlátlan lehetõséget biztosít a védelembe vétellel való visszaélésre. A védelembe vétel - eredeti funkciója szerint - arra szolgál, hogy a nem együttmûködõ családtagokat rábírja a családgondozóval való együttmûködésre. Elõre látható, hogy a módosítás nyomán a települések nem csak a - más okból védelembe vett - gyermekeknél fogják elrendelni a segély természetben történõ biztosítását, hanem azért fognak számos gyermeket védelembe venni, hogy módjuk legyen a segély természetbeni formában való nyújtására. Ez ellenkezik a gyermekvédelmi törvény egyik alapelvével, a legkisebb kényszer elvével.

3