Nyilatkozat a hajléktalanság ellen
2005.12.13. 11:52
Nyilatkozat a hajléktalanság ellen
Nyilatkozat - a hajléktalanság ellen
A hajléktalanság mai magyarországi mértéke erkölcsi, szociális és emberi jogi szempontból is felháborító.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy hajléktalan embertársainknak a kellő szolidaritás hiányában megaláztatásban, kirekesztettségben, félelemben, a változtatás valós lehetősége nélkül kell élniük, kiszolgáltatva a természeti erőknek valamint esetenként a rendőri és állampolgári erőszaknak.
A jelenlegi helyzetért a rendszerváltás utáni összes kormány felelős. Elismerjük a jelenlegi kormány hajléktalansággal kapcsolatos intézkedéseit, azonban ezek az intézkedésék, valamint a megvalósításukra szánt költségvetési összegek nem arányosak a probléma nagyságával, annak valódi kezelésére alkalmatlanok.
Az Alkotmánybíróság 42/2000-es határozata értelmében az államnak kötelessége hajléktalanság esetén az emberi életet közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet elhárításához szállásról gondoskodnia. Meggyőződésünk szerint a XXI. század Európájában az államnak ennél több kötelezettséget kell vállalnia állampolgárai lakhatásával kapcsolatban, de a Magyar Köztársaság jelenleg még ezt sem teljesíti maradéktalanul: kevés megfelelő szállást tart fenn. Ezek túlnyomó többsége alkalmatlan családok és párok befogadására, jelentős részükben olyan rossz körülmények uralkodnak, hogy sokan inkább az utcán maradnak.
A Magyar Köztársaság az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában elismerte minden ember megfelelő életszínvonalhoz való jogát, ideértve a táplálkozást, ruházkodást és lakást. Vállalta, hogy a rendelkezésére álló valamennyi erőforrás igénybevételével fokozatosan megvalósítja ennek a jognak teljes gyakorlását.
Az állam kötelessége tehát, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy valamennyi állampolgárának valós lehetősége legyen egy szerény, de biztonságot és nyugalmat adó otthonhoz jutnia, mely lehetővé teszi társas kapcsolatok fenntartását, a tisztálkodást, a munkavállalást és a pihenést. Jelenleg ennek az eszménynek a megvalósulásához elsősorban nem pénz, hanem a politikai szándék hiányzik.
A szolidaritás elvét és minden emberi lény méltósághoz való elidegeníthetetlen jogát szem előtt tartva felszólítjuk a kormányt és az Országgyűlést, hogy az említett jogi kötelezettségekkel és az Európai Unió közös céljaként megfogalmazott társadalmi kirekesztés elleni küzdelemmel összhangban segítse elő átfogó programokkal a hajléktalan emberek társadalomba való visszailleszkedését! Haladéktalanul hozzon megfelelő intézkedéseket a hajléktalanság megelőzése és csökkentése érdekében!
Budapest, 2005. február 22.
Eddigi aláírói:
Konrád György író, Vida István politológus, Tamás Gáspár Miklós filozófus, Szalai Erzsébet szociológus, Csillag Gábor kultúrantropolúgus, Jávor István szociológus, Zágoni Miklós fizikus, Krausz Tamás történész, Herczog Mária, szociológus, Hankiss Elemér szociológus, Havas Gábor szociológus, Ligeti György szociológus, Juhász Géza jogász, Bruszt László szociológus, Krasznahorkai László író.
Balogh László technikus, Bassa Zoltán közgazdász, Bodor Pál író, Böröcz József szociológus, Breitner Péter szociális munkás, Bruszt László szociológus, Czeglédi Zsolt szociális munkás, Csapody Tamás jogász-szociológus, Csillag Gábor kultúrantropológus, Dudás Krisztián szociális munkás, Farkas Péter közgazdász, Fazekas Mária szociális munkás, Felkai Béla szociális asszistens, Ferge Zsuzsa szociológus, Fialla Mariann szociális munkás, Fleck Zoltán jogszociológus, Fodor Márk jogvédő, G. István László költő;, Gerencsér Balázs szociológus-közgazdász, Gulybán Tamás szociális munkás, Gurály Zoltán szociológus, Halmi Dezső; szociális munkás, Havas Gábor szociológus, Hárs Ágnes közgazdász, Herczog Mária szociológus, Horváth Aladár jogvédő;, Horváth Gábor szociális munkás,Horváth Gergő; szociológus, Horváth Sándor szociális munkás, Jamrik Ágnes pénzügyi asszisztens, Jávor Benedek adjunktus, Jávor István szociológus, Jójárt Eszter egyetemi hallgató, Juhász Géza, Pedagógus Szakszervezet nevében Varga László elnök és Árok Antal alelnök, valamint AzUtcaEmbere - hajléktalan embereket segítő hálózat.
Oldal tetejére
|